Kinek a szenvedélye?

itube-alkoholbeteg-ferfi-ures-uvegek-kozott

Üveges szenvedély

Fogj egy vastag szemüveglencsét, ami a te szemednek nem jó és azon át nézd a tárgyakat. Mit tapasztalsz? Ha a tárgyak felé nyúlsz, nem a valós helyén látod azokat, hanem mintha el lennének tolva, mert az üveg elrontja a látásodat.

Képletesen szólva, életem egy szakaszában én is ilyen vodkásüveg talphoz hasonló szemüvegen át láttam szinte mindent. Pedig azokat az üvegeket a társam itta ki, de mégis eltorzították az én világom is. Csak sok év alatt, fokozatosan ismertem fel, hogy a torzító üveget nem nekem kell eltávolítani a látókörömből. Én csak az üveghez viszonyított saját helyzetemet változtathatom meg, az üvegbe kapaszkodó kézét nem.

Van-e választásom?

Hosszú vergődés után két megoldást láttam, mert ugye mindig van megoldás. Sajnos az mindig csak utólag derül ki, hogy melyik bizonyult helyesnek.

    1. Első út: kilépek az üveg útjából, de kérdés, hogy akarom-e, tényleg jó lesz-e nekem, nem lesz-e rosszabb? Ráadásul hogy lehetne ezt előre tudni? Nincs mód a hasonlításra, mert egyszerre nem lehet vele is és nélküle is élni. Ez a döntés legalább csak rajtam múlik, ebben nem dönthet más helyettem.
    2. Második út: az üveget leteszi az a remegő kéz, amelyik egykoron az én kezembe kulcsolta ujjait, pengette a Beatles dalokat a gitáron, fekete-fehér zongorabillentyűkön elevenítette meg Bach zenéjét, és ezer oldalakat írt tele természettudományos elmélkedéssel. Ez a megoldás viszont nem az én döntésem, a meghozatalára nincs közvetlen hatásom, azonban segíteni tudok. És akarok is!

Zsigereimben éreztem, hogy az utóbbi út lesz a megoldás. Sokáig kórházban dolgoztam, laborban eltöltött éveim alatt egy csomó ember betegségére a véréből fény derült, de az alkoholbetegségre nem voltak tesztek. Olyanokról sosem hallottam. Az egekbe szökő máj enzim értékek csak tünetek voltak, de nem az alap betegséget jelentették. Csak felhívták a figyelmet, hogy hékás, valami öli a májadat! Márpedig az alkoholizmus betegség, és a beteget nem hagyom magára. Főleg olyan embert nem, akit nagyon szeretek és mindent meg akarok tenni annak érdekében, hogy a felépülés útjára lépjen.

Elhatároztam, hogy kivárom, míg ez a megoldás beindul, míg a kéz magától leteszi az üveget és ehhez én minden segítséget megadok neki, azaz kettőnknek. Szerencsére a mai napig ez sikerült, hogy holnap mi lesz az majd a következő 24 órában kiderül.

Az út nehéz volt, nagyon nehéz, sok fájdalommal, sírással, esküdözéssel. Pedig lehetett volna könnyebb is, ha előbb ismertem volna a Tizenkét Lépéses programot. Akkor ugyanis nem követtem volna el a tipikus hibákat, amik a tudatlanságból erednek, amelyek közül talán a legnagyobb az, hogy a MÁSIKAT akartam megváltoztatni. Az életemet nem én irányítottam hanem a társamon keresztül az alkohol. Mert az ő szenvedélye az alkohol volt, az enyém pedig a társam.

Lejegyezte: Anonima