Palackba zárt fájdalom

alkoholista-hazaspar

Légy okos, a fájdalom jelez

“Okos ember más kárán tanul….” – így szól a bölcselet eleje. Amikor már valóban eljutott az agyamig, hogy életünkben az alkohol a szükségesnél nagyobb szerepet tölt be, elkezdtem keresgélni. Akkor még nem voltam gyakorlott internet használó, de elég sok információt össze tudtam szedni, sokat olvastam. Azonban ismét elkövettem a régi hibát: nem a magam lelki békéjére kerestem megoldást, hanem azt akartam megtudni, hogy a társamat hogyan vegyem rá a kevesebb ivásra.
Az fel sem merült bennem, hogy valakivel beszélgessek a témáról, mert szégyelltem magam. Még az anyukámnak sem mertem szólni, pedig ő egyszer figyelmeztetett, de én rá se hederítettem. Ma már belátom, hogy legalább elgondolkodhattam volna azokon a szavakon.

Nyugtató helyett beszélj

Magányosnak éreztem magam, azt hittem szörnyű titok nyomja lelkem, amiről tilos beszélni. Akkor még el sem tudtam képzelni, hogy nem vagyok egyedül – a világon emberek milliói szenvednek hasonló problémával. Ahogy gyűlt bennem a fájdalom, feszített a magány, folytattam a netes kutatást, egyszer csak rátaláltam egy telefonszámra.

Amolyan lelki segélyszolgálat volt alkoholisták számára. Úgy éreztem muszáj felhívnom azt a számot, beszélni valakivel. Bár ez nem ment olyan simán, sokat vacilláltam. Hogyan kezdjem a mondókám? Kiírja-e az én számomat a másik oldali készülék? Elhiszik-e, hogy nem én vagyok az alkoholista? Aztán arra gondoltam, hogy úgysem ismerem azt, aki majd felveszi a telefont, és ez a tudat némileg megnyugtatott. Mindenesetre a számot felírtam.

Egyik este, amikor egyedül voltam, megittam 2 pohár bort és tárcsáztam. Az alkohol ellenére remegett a gyomrom, és titkon azt kívántam, hogy ne vegyék fel. Felvették. Egy nagyon kellemes orgánumú férfi köszönt. A hangja annyira nyugtatóan hatott rám, hogy elfelejtettem addigi zavaromat. Szinte egyszuszra rázúdítottam a hosszú idő óta belém zárt, felgyülemlett lelki gyötrődésemet. Nem szólt közbe, megvárta, hogy befejezzem a monológot.

Az illető jó szakember volt, mert megérezte, hogy nem akarok beszélgetni, egyszerűen jó volt kiönteni a lelkemet. Mint amikor az erjedő lé kilövi a dugót a palackból – olyan volt a hatás. Kis időre megszűnt a palackba zárt fájdalom. A férfi csak annyit mondott, hogy szeretne mindkettőnkkel találkozni, de először a társammal egyedül. Megadta az elérhetőségét, pár időpontot és elbúcsúztunk.

Mennyei Atyám! Micsoda érzés! Hát persze! Nem szabad magamba fojtani az érzéseket, nem kell Xanax sem Frontin, hanem beszélgetni kell! Akkor gondoltam először arra, hogy ugyanezt megtehetném apósommal is, végül is az ő fia iszik.

Sajnos apósom már nem él, de nagyon sokat köszönhetek neki. Ő egy régi generációhoz tartozó orvos volt, de az alkoholizmus mint betegség számára is ismeretlen volt. Nem orvosi minőségben segített, bár a szavai gyógyítottak. Szinte a legfontosabb támaszt azzal adta, hogy rengeteget beszélgetett velem. Pusztán az a tény, hogy meghallgatott már enyhítette az éppen aktuális lelki gyötrelmeim. Örültem, hogy volt valaki, akivel bizalmasan, nyíltan beszélhettem, elmondhattam neki a félelmeimet, feltárhattam az alkohollal kapcsolatos gyanúimat.

Ahogy saját gondolataimat hangosan szavakba öntöttem, bizonyos dolgok megerősödtek bennem, egyre tisztábban láttam, éreztem, hogy mit kell tennem. Nagyon jó volt egy ilyen beszélgető partner. Akár nevezhetném őt a szponzoromnak is, a beszélgetéseinket meg egy amolyan “mini Al-Anon” gyűlésnek.

Mi a tanulság? Ha valami bajom van, nem szabad belülről emészteni magam, meg kell keresni a megfelelő embert és kibeszélni a dolgot. Lehet, hogy nem kapok azonnali választ, megoldást, de legalább lelkileg megnyugszom és tisztábban tudok gondolkodni.

Lejegyezte: Anonima