Jeltolmács jelentkezz!

az-alkoholizmus-figyelmezteto-jelei

Kell-e jeltolmács az alkoholistához?

Ismeretségünk nem sokkal régebbi, mint a házasságunk. E sorok írásának idején éppen 26 év telt el első találkozásunk óta. Egy távoli országban külföldi munkavállalóként sodort minket egymás mellé a sors. Mindketten – K. és én – házasok voltunk, csak nem egymással. Amikor bemutatkoztunk nem gondoltam volna, hogy négy év múlva K. lesz a férjem.

Abban az országban hivatalosan tiltott volt az alkohol, no persze a jó minőségű 100 százalékos szőlőlé, cukor és élesztő megfelelő arányú keveréke csodákra képes. A külföldiek általában rengeteg házibort készítettek – mi szintén. Persze sok helyi is, de számukra ez is tiltott volt (azaz lett volna). Mivel ott, abban az ingerszegény környzetben nem nagyon volt más kulturális élményre lehetőség, mint “házibuliba” menni, így aztán szinte minden hétvégén patakokban folyt a házibor, vagy inkább lőre. Volt olyan, aki alig bírta kivárni, hogy a nagy fehér hab lecsökkenjen a műanyag hordó tetejéről és máris inni kezdte az leginkább élesztőízű bornak nevezett trutymót.

Gyorsan feltűnt, hogy K. hamar képes berúgni, de ez senkit nem zavart mert olyankor is jópofán viselkedett, nem volt agresszív. Akkor még nem is sejtettem, hogy ez utóbbi tulajdonsága mennyire fontossá válik a későbbiekben. Nagyon színes egyénisége amúgy is gyorsan, bármilyen társaság központjává tudta tenni. Sziporkázó humora, frappáns megjegyzései, zenei tudása szinte mindenkit lenyűgözött. Hogy alkoholista lenne? Ugyan kérem! Semmi jelét nem mutatta… vagy mégis?

Néha ugyan halvány sajnálatot éreztem az akkori párja iránt, mert őt szemmel láthatóan nem nagyon szórakoztatta, mondhatnám igen zavarta K. alkoholos emelkedettsége, de a színfalak mögé nem láthattam be. Kívülről nézve nyilván csak a mosolyt, a jókedvet érzékeltem – ahogy mások is. Meg különben sem érdekelt a buli “utóélete” mert tudtam, hogy K. nem velem megy majd haza. Bár átsuhant az agyamon, hogy majd összehányja a fürdőszobát, vagy másnap fejfájósan, égő gyomorral fetreng az ágyban, de nem nagyon izgatott a dolog. Ma is sokszor elmélázok azon, hogy vajon miért nem borzasztott el ez engem ez ott és akkor? Pedig hányszor láttam ugyanezt a képet később!

“Jelbeszéd az életünk”

… szól egy régi nóta. Mai eszemmel azonban tudom, hogy ez a gyakori berúgás egy nagyon komoly figyelmeztető jel volt.  Már akkor ott készülődött, érlelődött az alkoholbetegség. Ott lihegett a halálos kór, leste legújabb áldozatát, figyelte hogy mikor kerítheti teljesen hatalmába, mikor döntheti kétvállra. Mikor lesz teljes KO.

És mégis! Zűrös, vad eseményekkel tarkított 2 év után mindketten befejeztük akkori házasságunkat és együtt kezdtük újra az életet. Minden új lett: új város, új lakás, új munkahely, új szokások, újonnan felfedezett barátok– csak az alkohol maradt a régi. Bár ezt nem így fogtam fel mert a sok újdonság sok ünneplésre adott okot, akkor pedig inni kellett. Lehetőleg szeszt és sokat. Honnan tudtam volna akkor, hogy ezek aranyat érő ürügyek egy alkoholbeteg számára! Lehetőség a legális ivászatra.

Akkor még én is szívesen ittam édes vörösbort és édes pezsgőt mert szerettem az ízüket. Az édes narancslébe bújtatott vodka is finom volt. Viszont nekem nem volt szükségem állandó ivászatra, nekem nem a szesz kellett, egyszerűen ízlett az édes ital. K. viszont meglehetősen sok alkoholt fogyasztott, de akkor még a szervezete jobban tartotta a frontot. Csakhogy a szervezet nem felejt.

Néha ugyan elméláztam, hogy úristen hogy lehet sörrel indítani a napot, de ennek a tünetnek sem tulajdonítottam jelentőséget. Nem is csoda, hiszen azt sem tudtam, hogy ez valaminek az előjele így azt fel sem ismerhettem. Ez olyan volt, mintha valaki jelbeszéddel mutogatta volna nekem, hogy a hátam mögött jön a lavina, csak álltam volna bambán, értetlenül. Pedig a lavinához már nem sok kellett.

Ma már tudom, hogy ezek a dolgok miért vésődtek az emlékezetembe. Az én Felsőbb Erőm már akkor gyengéden figyelmeztetett, csak én nem vettem észre. Nem tűnt fel a jel, mert akkor még nem érzékeltem a valós problémát, nem gyötrődtem, nem éreztem, hogy tehetetlen vagyok bármivel szemben. Gyenge volt a jel. Eleinte.

Lejegyezte: Anonima