Az új emberhez türelem kell

turelem-alkohol-terapia-utan

Újra ismerkedés

Amíg a párom terápián volt, alaposan végig gondoltam hogyan tovább. Elhatároztam, hogy bízom benne, nem gyanakszom, türelmes leszek. Ez mind szépen hangzik, csak a kivitelezés módja volt homályos. El sem tudtam képzelni, hogy vajon mennyiben kell újra megismerkednünk, mennyire lesz új ember.

A terápia alatt szinte minden szombaton meglátogattam őt. Ezek a kirándulások sokat segítettek a bizalom helyreállításában és a gyanakvás félretételében. Hetente éreztem rajta az egyre nagyobb elszántságot a józan életre, hogy úgy mondjam “elkapta a fonalat”. Az idő múlásával egyre nagyobb örömmel beszélt a heti programokról. A beszámolóiban érezni lehetett, hogy komolyan gondolja és komolyan veszi a terápiát, alázattal teljesítette a kapott feladatokat, hisz a programban. Ráadásul fizikailag is remekül nézett ki, jól érezte magát. Ezek után már nem volt kétséges, hogy nem lehetek bizalmatlan és gyanakvó, mert akkor nagyon megnehezíteném az új életmódra való átállást. Ismét bebizonyosodott, hogy a beszélgetés, a figyelem milyen remek források a megoldások felfedezéséhez.

Számomra a legnehezebb feladat a türelem volt. Ennek oka elég egyszerű: évekig minden döntést egyedül hoztam, senki nem szólt bele. Ez a kényszer szülte önállóságom azonban nem jelentett felhőtlen boldogságot. Mégis csak jó lett volna, ha időnként valaki “besegít” és tanácsot ad. Szóval ez a helyzet alaposan megváltozott a terápia végével.

Már az 1 hónapos adaptációs korszak alatt kezdtem érezni, hogy bizony szokatlan az “új ember”. Az eddigi passzív, beletörődő viselkedését felváltotta a vélemény formáló és a különböző igényeket megfogalmazó habitus. Ekkor döbbentem rá, hogy milyen nagy ellentmondást kell(ene) leküzdenem. Nagyon kényelmes volt mindenről egyedül dönteni, de ugyanakkor gyakran aggódtam, hogy jól cselekszem-e.

Aztán életem párja ismét elkezdte megfogalmazni a saját igényeit, javaslatokat tett, kívánságai voltak. Lényegében a közös döntések időszaka kezdődött újra. Részemről nagy önfegyelem és türelem kellett, nehogy valamit elszúrjak egy hirtelen odavetett mondattal. Óhatatlanul előfordult, hogy pont nem ugyanazt szerettük volna, de hogyan lehet “diplomatikusan” nemet mondani? Hát diplomatikusan sehogy, viszont normális, őszinte hangnemben lehetséges. Ráadásul ez a módszer az élet más területén is alkalmazható. Mondjuk ha a szimpla visszautasítás helyett megjelölöm az okot is, sőt előadom alternatívaként a saját kívánságomat, akkor meg tudjuk beszélni és kompromisszumot kötni. Hát igen, a szavak ereje. Ez elég jól tud működik, persze embere válogatja.

Ez úgy is hangozhat, mintha idegenek udvariaskodnának egymással, holott házaspárról van szó. Igen, eleinte így is éreztem, no nem az idegenséget, hanem az udvariaskodást. A betegség és a terápia viszont olyan sok változást idézett elő bennünk, a kapcsolatunkban, hogy tényleg újra kellett egymást “tanulni”. A legfontosabb a józan élet, amihez bizony változni és változtatni kell mindkettőnknek.

Időnként most is nehéz türelmesnek lennem, de azért jól haladok. Ha esetleg ingerült választ kapok, már nem vágok vissza azonnal, sikerült némi önfegyelemre szert tennem. Gyorsan átgondolom, hogy vajon jogos-e a “támadás” és be kell látnom, hogy gyakran én kotyogtam bele olyasmibe, amibe nem kellett volna. Nem szükséges az én vélt igazamat körömszakadtáig védeni.

A szavak erejénél néha még mindig a hangsúly ereje az erősebb. Mitől lehet az, hogy alkalmanként nem a szavak bántóak, hanem ahogyan azok elhangzanak? E gondolatok leírása előtt pár órával némi belvillongásban volt részem, és azt hiszem most találtam meg a választ az előző kérdésre. Az ivós korszakban ugyanilyen hangsúlyt, ugyanilyen intonációt hallottam a páromtól minden veszekedés során. Előjöttek az emlékek, előjött a türelmetlenségből és frusztrációból odavetett szavak által okozott hangulat. Remélem nem a visszaesés közeledését jelzik.

Már régen beleástam magam az Al-Anon irodalomba, szerencsére angol nyelvtudásom lehetővé teszi az eredeti cikkek, történetek olvasását. Egy fordított szöveg mindig magán viseli a fordító jegyeit is, az ő egyéniségét. Az eredeti írásokon keresztül abszolút világos lett számomra, hogy sok amerikai sorstársam milyen másként éli meg egy Al-Anon gyűlés fontosságát. Az ő életmódjuk, gondolatviláguk nagyon eltér az enyémtől. Pedig az Al-Anon eszme tőlük indult el, de erről majd legközelebb.

Lejegyezte: Anonima