A hétvégén egy fantasztikus, 3 napos országos találkozón volt szerencsém részt venni. Alkoholbetegek és hozzátartozóik érkeztek hazánk minden tájáról, még a környező országokból is. A jelenlévők között voltak alkoholbeteg szülők, azok felnőtt gyermekei, sőt olyanok is, akik egyszerre alkoholbetegek és egyik vagy másik szülőjük is alkoholista volt.
A rendkívül vidám, egészséges kinézetű felnőtt férfiak és nők nem mindig voltak ennyire megnyerőek. Alkoholfüggőségük egykori külsőjükre alaposan rányomta bélyegét, ezt hihetetlen képekkel illusztrálták. Az alkoholbetegek saját megosztásaikkal mesélték el a választott témával kapcsolatos személyes érzéseiket, élményeiket. Az egyik asztalon rengeteg könyvet pamflettet láttam, melyekből vásárolni lehetett. Két kiadványra különösen felfigyeltem.
Alkoholisták kisgyermeke
Szemüveg nélkül mintha két kifestőkönyvet láttam volna, de hát az nem illett volna a témához. Felraktam a pápaszemeimet és belelapoztam a füzetszerű kiadványokba. Az egyik címlapján egy aranyos maci, a másikén egy ház rajza szerepel, belül pedig kisgyerekeknek szóló történet olvasható az alkoholbetegségről.
A szenvedélybeteg családban felnövő gyerekeknek olyan problémákkal kell megküzdeniük, melyek máshol nem merülnek fel. E két kiadvány abban segít, hogy a nem alkoholista szülő a gyermek szintjén elmagyarázza mi is történik a családban. Igazán megrendítő olvasmány. Egy pici ízelítő a “Gabi kívánsága” című műből.
“…Gabi azt kérdezte: Egy napon én is annyit fogok inni, mint az Anyukám?Az igazán szomorú lenne, nem igaz? Én a magam részéről azt remélem, hogy találsz majd más utat a boldogsághoz. – mondta Nagyapó kedvesen…”
A másik könyvecske – Bolyhos – egy maci képében meséli el az alkoholista apával való küzdelmet, a maci belső vívódásait. A történetet sok kedves rajz illusztrálja, a szöveg jól érthető a kicsik számára is. A már olvasni tudó gyermekeknek pedig akár egy kicsit komolyabb mesekönyvnek is tekinthető. Mindkét kiadványt a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Fogadó Pszichoszociális Szolgálata adta ki.
Bár Anonima blogja a felnőtteknek szól, de úgy érzem e két könyvre fel kell hívnom a figyelmet. A szenvedélybeteg szülők és gyermekeik is segítséget kérhetnek, sok hasznos információt olvashatnak a www.kimondhato.hu honlapon. Ugyanott további gyermekeknek szóló kiadványokat is vásárolhatnak.
Lejegyezte: Anonima