Hibás döntéseim

Mit nem tettem volna ha időben felismerem az alkoholizmust?

A gondolataim most kiegyensúlyozott állapotban, lelki béke birtokában szedem össze. Férjem bő 10 éve él józanul. Nincs közös gyerekünk, nem kerültünk anyagi csődbe, ő nem volt fizikailag agresszív, de verbálisan nagyon tudott döfni. Tehát nekem nem volt részem egy csomó olyan élményben, ami másoknak kijutott. Ezzel együtt megkímélhettem volna magamat további gyötrődésektől ha tudtam volna hogyan tegyem.

Gyógyítani akartam az alkoholizmust

Régen, a megoldás keresés közben sokat olvastam az alkohol okozta testi és lelki problémákról, de azt mégis csak a leányvári addiktológustól hallottam először, hogy az alkoholizmus egy gyógyíthatatlan, progresszív, halálos betegség.

A „betegség” azért a kulcsszó, mert az alkoholbetegség konkrét tulajdonságait akkor még nem ismertem, inkább arra koncentráltam, hogy mivel lehetne gyógyítani. Ezért volt felesleges a pszichiáterekkel és pszichológusokkal töltött rengeteg idő.

Egyikük sem említette, hogy az alkoholbetegséget ők sem tudják gyógyítani, a sablon szövegeikkel és a felírt rengeteg gyógyszerrel csak a pénztárcánkon könnyítettek, az életünkön nem. A mai eszemmel ezt biztosan kihagytam volna, és ma mindenkinek ezt mondom, aki ilyen ügyben a véleményem kéri.

A nagy gyógyítani akarás közben a férjem munkahelye felé sokat hazudtam, mert azt hittem, hogy ha elintézek helyette dolgokat, akkor majd hamarabb leszokik az italról. Ismerve a kollégáit kár volt hülyének néznem őket. Később egyébként elmondták, hogy tudták ők jól mi a baj és attól féltek, hogy a férjem meghal. Én is.

Az alkoholista hozzátartozó nagy hibái

Tudás hiányában teljesen ösztönösen cselekedtem, az érzelmeim irányítottak. Ma már tudom, hogy nem szabad zsarolni, üres fenyegetésekkel élni és állandóan szidalmazni az alkoholbeteget. Mára már azt is megértettem, hogy az alkoholista azért iszik sokat, mert a szervezete kémiailag függővé vált. Beteg.

A másik embert nem tudom megváltoztatni

Feleslegesen törekedtem arra, hogy átneveljem, megváltoztassam az alkoholista férjem. Mai tudásommal már nem öntöttem volna ki az italt, mert az persze akkor sem segített, csak nekem adott egy fals érzést, hogy én őérte tettem valamit, őrajta próbálok segíteni.

A képzelt átnevelés része a kontrollálás is. Mai eszemmel nem kémkednék, nem keresnék üvegeket, és nem figyelném hányszor megy „sétálni”, ahogy férjem akkor nevezte a kocsmai kirándulásait. Most már tudom, hogy az ilyen húzásokkal mindig plussz feszültséget teremtettem, hazugságba kényszerítettem – ezzel nem őt akarom mentegetni hanem azt hangsúlyozni, hogy a tudatlanság a saját helyzetemen rontott. Tudtam, hogy hazudik és esztelenség volt újra és újra ezt vele kimondatni, mintha mazochista lettem volna.

Próbáljunk meg beszélgetni az alkoholistával

A betegség része, hogy az alkoholista folyamatosan igérget, esküdözik, hogy le tud szokni az italról amikor csak akar. Sajnos sokáig én is elhittem ezt. Óriási hiba volt! Hiszen azok betartása a kémiai függőség miatt lehetetlen. A férjem éppen a betegsége miatt nem tudott volna kevesebbet inni, vagy csak a nap egy részében inni – az igéretei pedig mindig erről szóltak.

Bár ritkán, de beszélgettünk és olyankor a téma az alkohol volt.  Kár volt mindig az ivászatával  és annak negatívumaival szembesítenem, inkább a még normális időszakunkból kellett volna felidézni pár szép emléket. Ezzel talán elértem volna, hogy ő magában valahogy mégis összehasonlítaná a két időszakot, és talán hamarabb jött volna részéről a probléma felismerése, annak bevallása. Azt nem sikerült érzékeltetnem vele, hogy én őt szeretem, viszont a betegségét nem. Az alkoholzimusról ugyan a beteg nem tehet, de a tetteinek következményeiért ő a felelős.

Hibás helyett jó döntés

Először is el kell dönteni, hogy szeretem-e az alkoholbetegemet annyira, hogy kitartok mellette. Ha valakinek a gyermeke, testvére, szülője az alkoholista, akkor talán ez a kérdés nem merül fel. Azt tudni kell, hogy nem könnyű a felépülés kezdetéig eljutni, sokszor olyan érzés, mintha egy nagy követ kellene felgörgetni a hegytetőre.

Ami biztos: az alkoholbeteget nem tudom megváltoztatni, de a saját viselkedésemet, hozzáállásomat igen. Azzal nem a beismerés, a jövőbeni terápia és a józanság felé terelem a dolgokat ha állandóan korholom, ellenőrzöm, és az ő feladatait én végzem el helyette.

Nem én okoztam a betegségét, és nem is én fogom kihúzni belőle. Viszont ha kitartok a betegem mellett, akkor meg kell várnom míg ő beismeri a betegségét és segítséget kér. Ez évekig is eltarthat.

Míg el nem jön a nagy beismerés, nekem nem szabad elhanyagolnom magamat, teljesen átadnom az elkeseredésnek és bezárkóznom. Szerencsémre volt egy nagyon jó segítőtársam – az apósom – akivel rengeteget beszélgettünk, ami engem megnyugtatott. Nem érdemes hazugságokkal elfedni a nyilvánvalót, jó ha van valaki, akinek őszintén elmondhatom a problémáimat, mert a megosztott teher az fél teher.