Mit érezhet egy alkoholista?

Amikor már biztosan tudtam, hogy a páromnak alkohol problémái vannak, sokszor azon tűnödtem, hogy mit érezhet egy alkoholista. Nem a fizikai érzékelésre gondolok, hanem a lelkiekre. A szívében fájdalmat érez-e, vagy tán dühöt váltanak ki belőle ha én állandó leszúrom, megdorgálom, fenyegetem, zsarolni próbálom? Amikor már ezredszer másnaposan, soknaposan zúg a feje, émelyeg a gyomra mire gondolhat? Ő maga érzi-e egy picit, hogy az alkohollal összefügg az állapota?

Önkéntes elvonókúra?

Az én párom akkor valahogy ösztönösen próbálkozott a “feledik” lépéssel. K. már érezte, hogy nem szabadna annyit innia. Konkrétan ugyan nem mondta ki e szavakat, de volt egy időszakunk, amikor 3 havonta “elvonultunk a világ elől.” Ez gyakorlatilag azt jelentette, hogy egy hosszú hétvégére elutaztunk valamilyen erdei turistaházba, wellness helyre és ő ott nyugtató teán élt.

A pizsamáján kívül nem nagyon kellett más, mert fel sem kelt, a többi szálló vendéggel közös étkezéseken nem vett részt. Gyakran én sem, mert utáltam a nyájas kérdezősködést. Hogy megdöbbentek volna, ha azt válaszolom, hogy “Hé emberek, a férjemnek alkohol megvonási tünetei vannak, járni sem tud!”

A csomagunk nagy részét Isten tudja hány doboz nyugtató tea tette ki, dobozonként 25 filterrel. Szinte folyamatosan itta a csoda keverékkel megtöltött tasakok ázalékát. Ugyanolyan parttalanul, mint a szeszt. Én is kipróbáltam, elég jót aludtam tőle. A páromnak viszont a megvonási tünetek enyhítésére kellett, de hát az a tea nem arra készült.

Az ilyen elvonulások előtt mindig azt mondta, hogy pár nap szünetet tartana az ivásban, szeretné kipihenni magát. Csak hát a pihenés helyett meglehetősen rossz fizikai állapotba került. A tea nem volt elég az erős a remegés teljes megszüntetésére, az első pár csészényit rendszerint ki is hányta. Általában a harmadik napon már jól érezte magát, a negyediken pedig hazamentünk.

Hamis érzéseket, csalóka “sikerélményt” nyújtott a tea hiszen az alapvető bajt nem szüntette meg. A párom viszont azt hitte, hogy egy-egy ilyen akcióval kicsit rendbe hozza magát, aztán lehet mindent folytatni onnan, ahol abbahagyta. Ahogy múlt az idő, ahogy egyre több ilyen “házi elvonókúrán” vett részt, egyre nagyobb adag tea kellett, és egyre több nap telt el, mire “jól érezte” magát.

Voltak alkalmak, amikor féltem, mert olyan intenzíven remegett. Ott az erdő közepén a turistaházban kihez fordulhatok ha nagyobb baj van? Télen, a nagy hóban még az orvosnak is időbe telik mire kiérne. Életveszélyes játszmát folytattunk.

Ezekkel az eltűnésekkel megint belementem a hazudozásba, titkolózásba, nem mertem senkihez fordulni mert megszegtem volna a neki tett igéretemet. Megfogadtam, hogy nem mondom el a családnak, barátainak mi az igazi célja az ilyen “wellness” hétvégéknek. Most már tudom, hogy igen messze voltunk még mindketten az első lépéstől: “ Beismertük, hogy tehetetlenek voltunk függőségünkkel szemben és életünk irányíthatatlanná vált.”

Kezdtem robottá válni, aki elvégzi a beprogramozott napi teendőket, és igyekszik az otthoni világot kikapcsolni. Lelki fáradtságot éreztem, nem voltam boldog, hiányzott a társam, bár fizikailag egy lakásban éltünk. Szerettem a férjem, ragaszkodtam hozzá, de a kötődésem okát már nem tudtam volna megmondani. Bíztam abban, hogy a külsőm nem árulja el a belső vívódásaimat, az én titkomat – a szenvedést.

Reggelente egy kis arcpír, szemfesték, egy erős kávé és indulás. Valójában a munkahelyemen éreztem a legjobban magam, mert ott valamilyen szintű kiszámíthatóság volt a jellemző, ami pedig biztonságérzetet adott. A látszat fenntartása érdekében végtelenül megbízható és segítőkész voltam, ami rengeteg energiámat felemésztette, egyszerűen kifárasztott.

Ezt a műveletet oly sikerrel végeztem, hogy néha nem is voltam abban biztos, hogy van problémám. Máskor meg úgy éreztem nincs több erőm, és nem találtam vigaszt. De valahogy mégis teltek a napok. Annyira próbáltam volna megváltoztatni őt, hogy kétszer megalázó eszközhöz fordultam. Azt hittem ha beletaposok az alkoholista lelkébe, az érzelmeibe, akkor majd belenéz az eléje tartott tükörbe, elgondolkodik a látott képen.

Megalázó viselkedés

Az egyik ilyen ténykedésem az volt, hogy titokban felvettem videóra az esti részeg viselkedését. Lefilmeztem a tántorgását, a céltalan gesztikulációit, a dadogó eszmefuttatását, az ágyon elterülő, alvó részeg testét. Amikor visszanéztem a “dokumentumfilmet” nagyon megijedtem. Én szégyelltem magam. Sokkal szörnyűbb volt, mint a valóságban. Nem is mertem neki megmutatni. Utólag visszagondolva jóltettem. A párom akkor nem volt olyan szellemi és lelki állapotban, hogy az általam kívánt célt elértem volna. Egyáltalán nem volt agresszív, de ki tudja mit váltott volna ki belőle a film. Pár újabb pohár italt biztosan.

A másik alkalom nem volt ennyire durva, ráadásul azok a hetek némi reménnyel töltöttek el. Volt egy időszak, amikor azt állította, hogy nem iszik. Hihetetlen volt. Kétségtelenül kicsit jobban emlékeztetett a régi önmagára, de képtelen voltam komolyan venni, hogy megvonási tünetek nélkül, csak úgy abbahagyta az ivást. Mikor? Hogyan?

Nagyon-nagyon akartam hinni a szavainak, de biztosra akartam menni, tudni az igazságot ezért az interneten rendeltem egy digitális alkoholszondát. Egek! Mennyi időt töltöttem a neten való böngészéssel! Milyen típusú szonda a megbízható, ne legyen túl drága, de gagyi se, ne lehessen kijátszani – ilyen információk után kutattam. Mintha munkavédelmis lettem volna! Végül egy patika webáruházából megérkezett a szonda.

Ő megfújta és az eszköz nullát mutatott. Annyira megdöbbentem, hogy igazán örülni sem tudtam. Bár kicsit mégis örültem, mert minden ellenkezés nélkül hajlandó volt belefújni. Arra gondoltam, hogy akkor mégis igazat mondhatott, valóban tartózkodott az alkoholtól. Azonban az eszem azt diktálta, hogy ez csak egy trükk. Turpisságot sejtettem a dolog mögött. Hát igen, a bizalmatlanság már nagyon erősen beleépült a gondolkodásomba.

Nem tudom az ő alkoholista lelke mit érzett, bántotta-e vagy belső diadalt aratott, hiszen ő megmondta, nem ivott. Pár napon keresztül ez így ment, aztán egyszer már nem nulla volt a mért érték. Ekkor a párom esküdözött, hogy nem ivott, biztosan rossz az eszköz. Nem volt rossz, magamon ellenőriztem. Vajon ő mit érzett a lebukás révén? Felkavarta-e a lelkét a hazudozás, vagy önvédelemnek fogta fel?

Mindenesetre én úgy éreztem, hogy valójában magamat aláztam meg.

Valamilyen különleges módon néha viszont mégiscsak érezte hol vidám, hol pedig egykedvű énje, hogy én szomorú vagyok. Egyszer kaptam tőle egy drapp kardigánt ajándékba, csak úgy. Nagy önfegyelemmel vettem át a ruhadarabot, mert egyáltalán nem tetszett és nem is volt rá szükségem. Mégis úgy tettem, mint aki örül. Miért? Nem tudom. Talán nem akartam megsérteni az ő érzéseit. Azóta is utálom azt a darabot, pedig díszeket is varrtam rá, de a hozzá kötődő emlék gyűlöletet vált ki bennem. Azóta sem kérdeztem meg, miért kaptam akkor azt az ajándékot. Talán majd egyszer, erre is sor kerül.

Azt viszont ma már tudom a páromtól, hogy fizikailag mit érzett aktív alkoholista korában. Két dolog közül választhatott. Ha ivott, rosszul érzte magát, ha nem ivott, akkor pedig szörnyen rosszul. Ő az ital kontrollja alatt áll, én az italozás miatt próbáltam megváltoztatni – tehát akkor ki kontrollál kit? Pontosabban MI kontrollált KIT?

Hol kezelik az alkoholistákat?

Létezik több hely is, ahol különböző terápiával próbálnak segíteni. Az alkoholbetegség nem gyógyítható, de a 12 Lépéses program révén lehet józanul élni. Az egyik ilyen hely Leányvár. Számomra az az etalon, onnan indult el az alkohol nélküli új életünk.

Eddig közel 11 év józanság adatott meg számunkra. Ha a párom visszaesne, újra inna, csak egy dolgot tehetnék. Megkérdezném, hogy elvihetném-e egy AA gyűlésre. Egész biztos, hogy a lelkem őrülten fájna, de semmilyen más eszköz nem lenne a birtokomban, mert tudom, hogy én tehetetlen vagyok az alkohollal szemben. Amúgy más is.

A magam lelki békéjét próbálnám mindenképpen megőrizni, mert nekem az a fontos. Elmennék egy nyílt AA gyűlésre. Önzés? Igen. Megvalósítható? Igen, a 12 Lépés segítségével. “Eljutottunk a hitre, hogy egy nálunk hatalmasabb Erő helyre tudja állítani józan gondolkodásunkat.”

Ez a hatalmas Erő márpedig létezik. A nyílt AA gyűléseken elmondott élettörténetek engem ebben újra és újra megerősítenek.
Ez az elmélet. A gyakorlatot nem szeretném megtapasztalni, de arra sincs hatásom. Legfeljebb, ha együtt lépegetünk. Hála Bill Wilson alkoholbetegnek.