A társfüggés is betegség!

Az alkoholista házastársa, szülője, gyereke könnyen társfüggővé válhat. A téma olyan bonyolult, hogy egy bejegyzésben nem lehet minden oldalát górcső alá venni. Ezért úgy gondoltam, hogy több részben osztom meg tudásomat.

Személyes érintettség révén amúgy is érdekelt a dolog, így sokat keresgéltem míg rátaláltam a számomra egyik legnagyobb értékre, Melody Beattie “Ne függj senkitől” című könyvére. Sajnos nem elég korán. Lehet, hogy rólam is írta?

A társfüggés is betegség, ami kialakulhat mintegy válaszként az alkoholizmusra, mert arról szól, hogy hogyan hat ránk az alkoholista és mi hogyan hatunk őrá. A betegség különböző formában jelentkezhet, nincs tipikus társfüggő viselkedés. Vannak akik fájdalmasan élik meg ezt a függő helyzetet, másokat pedig csak “alig” érint a betegség. Én az első csoporthoz tartoztam, de sikerült kivergődnöm belőle.

A társfüggés meghatározása?

Ahány szakember, annyi féle definició létezik. Számomra a legérthetőbb körülírást Melody Beattie adta: “Társfüggő az a személy, aki engedi, hogy hasson rá egy másik ember viselkedése, s aki rögeszmésen uralni kívánja ezt a valakit.”

Azért tekinthető a társfüggés betegségnek, mert ez a fajta magatartás később szokássá válik, a szokásainkat pedig gondolkodás nélkül szoktuk újra és újra megismételni. A szokásból pedig rögeszme lesz, magunknak okozunk fájdalmat, amolyan önsorsrontóvá válunk.

Velem együtt sokan önvédelemből estek csapdába, az alkoholbeteg melletti túlélés érdekében. Olyan sok erőnket kötötte le az alkoholistánk problémáival való törődés, hogy nem hogy nem oldottuk meg a saját gondjainkat, hanem fel sem ismertük azokat. Ebből a helyzetből pedig csak változással lehet kikecmeregni, saját magunk megváltoztatása révén. Ehhez éreznem kellett, hogy mikor csapnak össze teljesen a hullámok a fejem felett, higgadtan leülni és belegondolni, hogy mi is zajlik körülöttem.

Mik a társfüggő legfontosabb jellemzői?

Nagyon hosszan és részletesen lehetne felsorolni a társfüggés általános tulajdonságait. Természetesen nem mindegyik ismérv igaz mindenkire. Most csak a legfontosabbakat gyűjtöttem össze kiegészítve a saját magamra vonatkozó gondolatokkal.

• Felelősnek érzi magát mások sorsáért. Úgy gondolja, hogy neki kell törődnie azzal, hogy más mit érez, gondol, tesz, igényel. – Hát mindezt remekül gyakoroltam férjemen, azt hittem jót teszek azzal, ha minden idegszálammal rá koncentrálok, mindig kész “megoldással” szolgálok. Egy fenét. Ő csak örült, hogy abszolút az ivásra koncentrálhat.

• Magát okolja mindenért. Bűntudata van ha magával törődik. Fél, hogy hibát követ el. Élvezi ha másoknak szükségük van rá. – Volt idő, amikor azt hittem a férjem miattam iszik egyre többet. Talán unalmas vagyok számára, nem tudok olyan szellemi társa lenni, amilyent igényel, nem vagyok annyira színes egyéniség, mint ő. Ez az érzés jogos volt, hiszen nem tudtunk rendesen beszélgetni. Az alkohol mindig közbeszólt.

• Szeret beszélni másokról, más emberek bajairól. Szerinte ő tudja a legjobban, hogy másoknak mit kellene tenni. – Igen, ez egyfajta megmentő szerep. A körülöttem élőknek rengeteg gondja volt és az amúgy is meglevő segítőkészségem miatt túl sokat foglalkoztam velük. Talán ez egy ösztönös védekezés, elhárítás volt részemről, hiszen addig sem a magam problémájával törődtem.

• Gyakran boldogtalan, elégedetlen, békétlen önmagával is. Azt hiszi, hogy a szeretet és a szenvedés ugyanazt jelenti. – Ó, hányszor mondtam, hogy amíg én majd belepusztulok a gondoskodásba, addig ő csak cinikusan megjegyzéseket tesz vagy félkómásan alszik. Minél jobban igyekeztem, annál boldogtalanabb lettem. Valójában nem tudtam mit tegyek, így aztán állandósult a lelki békétlenség.

• Nem megfelelő a kommunikációja. Nem azt mondja, amit gondol, és nem azt gondolja, amit mond. Nyögve nyelősen tér a lényegre, sokszor nem is érti mi az. – Igen, ezt is tapasztaltam. Bántott például, hogy a legtöbben csak az alkoholbetegem állapota után érdeklődtek. Ötnél kevesebb embert foglalkoztatott, hogy ÉN hogy vagyok, ÉN mit érzek. És ezt nem mertem elmondani azoknak, akik a részeges férjemet sajnálták.
• A tűrőképességét oly mértékig növeli, hogy egy idő után olyan dolgokat enged meg, amikről korábban nem is álmodott. – Soha nem tudtam volna elképzelni, hogy a férjemtől bizonyos verbális támadásokat elviselek. Aztán mégis így lett, mert elfásultam. Ahogy neki egyre több ital kellett, úgy nőtt az én tűrés toleranciám is. Ez óriási hiba!
• Bizalomhiányban szenved. Nehezen kerül közel másokhoz. – Bizalom? Egy alkoholistával való együttélés során lassan teljesen elvész és nem csak egymás irányába. A sok-sok hazugság általában gyanakvóvá tett, az ő folyamatos ferdítéseit kivetítettem másokra is. Lassan kórossá vált, hogy állandóan a mögöttes jelentést kerestem.

Hogyan lehetne megszabadulni a társfüggéstől?

Talán a legfontosabb a távolságtartás, az elengedés. Bár ez a legnehezebb is. El kell távolodni a megszállotság “tárgyától” – az alkoholistától.

Ez nem azt jelenti, hogy többé már nem szeretem, hanem csak annyit, hogy elsősorban nem vele, hanem magammal foglalkozom. Saját érzéseimmel, vágyaimmal, céljaimmal. Ebben segít az az alapelv, hogy mindenki önmagáért felelős. Valahogy teátrális érzelmek nélkül kellene szeretettel gondoskodni és törődni.

Azonban felmerül a kérdés, mindezt mikor kezdjük el, miről ismerjük fel, hogy társfüggők vagyunk. Ebben is segítettek Melody Beattie a “Ne függj senkitől” című könyvében leírtak:

“Mikor tartsunk távolságot? Amikor egyre csak a másikra vagy valami problémára gondolunk, erről beszélünk, és ezért aggodalmaskodunk; amikor fortyogunk belül; amikor úgy érezzük, sürgősen tennünk kell valamit, mert menten felrobbanunk; amikor egyetlen hajszálon múlik minden, ám ez is elszakadóban van; végül amikor úgy érezzük, immár képtelenek vagyunk együtt élni azzal a problémával, amellyel oly régóta küszködünk. Legfőbb ideje hát, hogy eltávolodjunk!”

A helytelen kötődésen kell lazítani, vagyis inkább megszüntetni. Nem kell megmentenem az alkoholistát, nem kell minden energiámat őrá fordítani.

Ki kell keverednem a rögeszmés aggódásból. Adjam meg neki azt a szabadságot, hogy ő vállaljon felelősséget magáért, a tetteiért. Furán hangzik a “szabadság” szó e vonatkozásban, de ha mindig mindent elintézek helyette, neki nincs is választása.

Tanuljam meg eldönteni, hogy mi az, amin én tudok változtatni és mi az, amin nem. Nem érdemes a múlton rágódni, álproblémákat gyártva a jövőtől félni. A múlt tapasztalatai annyiban hasznosak, hogy mi az, amit nem célszerű újra elkövetni és mi az, ami használható. Ne stresszeljem magam a “Mi lett volna ha…” kezdetű kérdésekkel. Pont ugyanaz a dolog kétféleképpen úgysem tud megtörténni. Ha valamit sikeresen megváltoztattam, azzal növelem a megtépázott önbizalmamat.

Ha megpróbálom levetkőzni a válság reakciókat, a túlreagálást javítok az önértékelésemen. Ez persze önfegyelmet igényel, de azt meg lehet tanulni. Feldúltan úgysem lehet jól dönteni. Ilyenkor legjobb elszámolni kilencvenöttől százig. Ez durván 5 másodpercet vesz igénybe, ami elég a lenyugváshoz. Gyakorlásként nálam az is működik, hogy mielőtt belépek egy boltba, elhatározom, hogy nem leszek ideges ha valaki nekem tolja a bevásárló kocsiját, vagy elém áll a sorban. Hamarosan szokássá válhat a türelem!

Nem szükséges mindenre reagálni. Maradhatok csendben is, szó nélkül szemlélődve. Természetesen nem kell mindenbe beletörődni, de lényegtelen dolgokkal kapcsolatban nem érdemes vitázni. Mennyi veszekedéstől mentett volna meg ha időben alkalmaztam volna ezt! Amikor az alkoholista kibontja a tizedik sört is, nem kell neki esni. Ezzel csak őt provokálom és neki adok önigazolást, hogy “engem mindig piszkálnak, persze, hogy iszom”.

Nos, a lecke fel van adva, lehet gyakorolni. A nagy kérdés, a kivitelezés módja. Számomra a legjobb módszer az egészen apró célok kitűzése mert az teljesíthető, növeli az önbizalmam, újabb lépésekre sarkall. Végső soron a legnagyobb feladat is kisebb részekre osztható és minden az első lépéssel kezdődik. Annak az apró célnak az elérését pedig addig gyakorlom, amíg szokássá nem válik. Például a bolt ajtóban tett elhatározás.

Próbálj meg mától kezdve valamilyen kicsi, megvalósítható célt kitűzni, ne engedd eltéríteni magad. Lehet az is apró cél, hogy mától nem morogsz ha a tubusból nem jól nyomják ki a fogkrémet. Meg fogod látni, hogy idővel sokkal nyugodtabb lesz a légkör!